Ismerd meg önmagad

Figyelmeztetlek, te, aki kívül vagy. Ó, te, aki a természet arkánumait kívánod fürkészni, ha nem találod meg önmagadban azt, amit keresel, akkor kívül sem fogod megtalálni! Ha figyelmen kívül hagyod a saját házadnak a kiválóságát, akkor hogyan is szeretnél más kitűnőségekre bukkanni? Titkon benned rejlik a kincsek kincse. Ismerd meg önmagad, és megismered a világegyetemet és az isteneket!. (Felirat Apollón templomán, Parnasszosz-hegy, Görögország; Kr.e. 500)

Bizonyos, hogyha nem találjuk meg önmagunkban azt, amit keresünk, akkor azt soha nem találhatjuk meg kívül. Jó okkal mondta Szókratész: „Csakis a befelé vezető ismeret lehet igazi ismeret”.

Korunkban minden arra ösztönöz, hogy kifelé forduljunk, hogy örvendjünk az élet által felkínált élményeknek, hogy a világ új urának hódoljunk, ami a hedonizmus… közben pedig megfeledkeztünk a legfontosabbról: önmagunkról.

Nevetünk és sírunk, bátrak vagyunk és félünk, szeretünk és gyűlölünk… és mindezt anélkül, hogy felfognánk a titkos mozgatórugót, amely ezekre késztet. Azt hisszük, hogy ismerjük önmagunkat, de valójában mit is ismerünk önmagunkból? A nevünket mások adták nekünk. A testünket kölcsönkaptuk. Az ismereteinket elsajátítottuk. De akkor kik is vagyunk?

Van-e az életben szomorúbb annál, mint a bölcsőtől a sírig úgy jutni el, hogy végig figyelmen kívül hagyjuk, hogy kik vagyunk és miért jöttünk a világra? Tragikus annak a léte, aki úgy hal meg, hogy nem ismerte meg az életének az okát…

Mindenki azt hiszi, hogy ismeri önmagát, de még csak távolról sem sejti, hogy ő nem „egy”, hanem „sokaság”. Az önmagunk előtt színlelt egyéniség sokszorossággá válik. Olyanok vagyunk, mint egy emberekkel teli hajó, ahol minden utas meg akarja ragadni a kormányt, hogy a saját akarata szerint irányítsa a hajót.

Egy hölgynek örök szerelmet esküdő ÉN-nek a helyébe egy másik ÉN lép, amelyik az oltár előtt elhagyja, hogy megszökjön egy másikkal. A hazájának hűséget esküdő ÉN-t felváltja egy másik, amelyik a titkokat a legtöbbet ígérőnek adja el. Az ÉN-t, amelyik a tömegnek átlátható kormányt ígér, felváltja egy másik, amelyik mocskos pénzekhez nyúl. A ma Istent imádó ÉN-t egy kis idő múltán felváltja egy másik, teljesen szkeptikus.

A „sokaság tanát” tagadni naiv hiba lenne, mert egyáltalán nem lehet megcáfolni a mindannyiunkban meglévő benső ellentmondásokat.

Ha egy tükörben megnézhetnénk az egész testünket, olyannak, amilyenek vagyunk, akkor magunk is közvetlenül fedeznénk fel „a sokaság ezen tanát”.

Ha valódi egyéniséggel rendelkeznénk, ha egységgel rendelkeznénk a sokszorosság helyett, akkor folytonosság lenne a céljainkban, éber lenne a tudatunk, rendelkeznénk állandósággal, akarattal…

Meg kell ismernünk önmagunkat, hogy a feleslegeset eltávolíthassuk és elnyerhessük azt, ami hiányzik belőlünk, feltéve hogy el szeretnénk hagyni a csalóka és közönséges világot, amelyben élünk, és elmerülni az élet nagy óceánjában, ami maga a Valóság, túl a testen, az érzelmeken és az elmén.

«Önmagad alázatos megismerése biztosabb út Istenhez, mint a tudomány útja” – hangsúlyozta Kempis Tamás. „Van, ki szomorkodik saját ostobasága miatt. De ő többé már nem ostoba; ám ostoba, ki intelligensnek tartja magát anélkül, hogy megismerte önmagát.» – mondta maga Buddha.

Ehhez a ponthoz érve, a kedves olvasó minden bizonnyal felteszi a kérdést: hogyan vihetem végbe ezt a belső átváltozást? Hogyan érhetem el a tudat felébresztését?… Engedjük meg, hogy maga C.G. Jung vessen fényt erre az érdekes kérdésre:

Ennek az átváltozásnak a létrejöttéhez alapvető a circumbulatio, vagyis a teremtő átalakulás helyett kizárólag a középpontra összpontosítani. Ebben a folyamatban “belénkharapnak” az állatok, azaz ki kell tegyük magunkat a tudattalan állati impulzusainak, de anélkül hogy azonosulnánk azokkal, és anélkül, hogy “elfutnánk”, mert ha elfutunk a tudattalan elől, akkor az eljárás célja illúzió marad. Tovább kell haladnunk, vagyis ez esetben az önmegfigyeléssel elkezdett folyamatot meg kell élnünk minden veszély közepette, és a lehető legjobb megértés segítségével a tudatoshoz kell csatolnunk azt. (Pszichológia és Alkímia).

Ezek a harapós állatok kétségkívül a magunkban hordozott vágynak az állatai, ahogyan keleten nevezik: a “pszichológiai aggregátumok”, a kísérleti pszichológia “ÉN-jei”, a különböző hitekben a hibák és gyengeségek. Éles fogaikkal ezek a benső húsunkba marnak, hogy kiszipolyozzák a mentális, az érzelmi vagy az akarati energiánkat. Ahogyan Jung is rámutat, ezen fenevadak elől elmenekülve nem változunk meg. Éppen ellenkezőleg, azt kell tennünk, hogy megfigyeljük őket, pontosan úgy, ahogyan a rendőrség megfigyeli a betörőt, aki egy háznál ólálkodik, és arra várnak, hogy elkövesse a bűncselekményt, hogy tetten érhessék.

Az Önmegfigyelés az alap. Aki nem figyeli meg, az nem ismeri meg önmagát, és aki nem ismeri meg önmagát, az nem változhat meg.

Amint gyakoroljuk a belső önmegfigyelést, önmagunkban elkezdünk felfedezni számos “ÉN-t”,amelyek a saját személyiségünkben élnek.

A benső önmegfigyelés érzéke az emberi lényekben el van sorvadva, viszont gyakorolva, pillanatról pillanatra megfigyelve önmagunkat, az említett érzék fokozatosan ki fog fejlődni.

Amint a folyamatos használatnak köszönhetően az önmegfigyelés érzéke fejlődik, egyre inkább képesek leszünk arra, hogy közvetlenül érzékeljük azokat az ÉN-eket, amelyeknek a létezéséről soha, semmilyen információnk sem volt.

Téves fogalmakat alkottunk önmagunkról… Sok dologról úgy hisszük, hogy nincs meg bennünk, pedig megvan, és sok olyan dolog, amiről azt hisszük, hogy megvan, nincs meg. Sok olyan tulajdonságról hisszük, hogy rendelkezünk vele, amelyekkel valójában nem rendelkezünk, és számos erény van, amellyel bírunk, de igazából figyelmen kívül hagyjuk azokat.

Olyan, szomorú személyek vagyunk, akikről Platón a barlanghasonlatában beszél. Olyan egyének, akiket fogva tartanak a láncok, akik valóságosnak gondolják a közöttük és a ragyogó tűz között felsorakozó tárgyaknak az árnyékát. Amit mi valóságnak hiszünk, az merő illúzió.

Le kell tépnünk az ÉN láncait, hogy felébreszthessük a tudatot, és hogy megérinthessük az élet és a halál a nagy valóságait.

Számos szent szöveg beszél a felébredés szükségességéről, azonban egyik sem magyarázza meg világosan, hogy miként is lehet ezt megtenni.

Ahhoz, hogy a tudatot kimozdítsuk az álmából, az első lépés kétségkívül a mély önmegfigyelés. Csakis ezáltal ismerhetjük meg az egyes ÉN-ek működéseit, érdekeit, élvezeteit, vonzalmait stb., illetve a következményeket, amiket ezek bennünk és másokban kiváltanak. Viszont bizonyos, hogy az önmegfigyelés önmagában nem minden. A megvilágosodáshoz vezető út megköveteli tőlünk a megfigyelteknek a megértését és az eltávolítását. Ez azonban, kedves olvasó egy olyan téma, amelyet más körülmények között kell elkezdeni, amelyre a tanfolyamaink nyújtanak lehetőséget…

Végül pedig, a türelmes olvasó engedje meg, hogy az Ébredés tudományának ezt az első fejezetét Szent Ágoston egyik bölcsességével zárjuk:

NOLI FORAS IRE, IN TEIPSUM REDDI; IN INTERIORE HOMINE HABITAT VERITAS

«Ne kifelé menj, hanem önmagadba lépj be: az igazság a belső emberben lakozik.»

Ismerd meg önmagad

Lásd még